Fogtömés

Fájdalommentes, nehézfém-mentes, esztétikus, és tartós

Egy kis szuvasodás még nem a világ vége… – gondolhatják sokan, akik épp az imént fedeztek fel a tükörben egy gyanús, sötét foltot az egyik fogukon. Egy kezdődő szuvasodás gyakran semmilyen panaszt nem okoz, ezért az az illúzió alakulhat ki pácienseinkben, hogy az nem is igényel kezelést – elegendő akkor menni fogorvoshoz, amikor már fáj. Ez természetesen téves – egyáltalán nem érdemes várni a kellemetlen tünetek megjelenéséig.

A fogszuvasodás először a fog legkeményebb, külső rétegét,azaz a fogzománcot érinti. Amikor a zománc folytonossága megszakad, a folyamat az alatta lévő – kevésbé ellenálló – dentinrétegben folytatódik, ahol a megképződött üreg már gyorsan tud növekedni, veszélyeztetve ezzel a fog belsejében megbúvó, rengeteg ideget, és a fog tápanyagellátásáért felelős vérereket tartalmazó pulpakamrát.

Ha a szuvasodás révén a pulpakamra megnyílik, a fog számára már nincs visszaút – csakis gyökérkezeléssel menthetjük azt meg, amely egy lényegesen hosszadalmasabb, kellemetlenebb és költségesebb beavatkozás, mint egy fogtömés lett volna a szuvasodás egy korai stádiumában.

fogfehérítés menete

A fogtömés technikái

A tömések anyagát tekintve sokak számára ismerős lehet a korábban divatosnak számító amalgám tömés, amely egy higany-ötvözet. Tartós és ellenáll a kopásnak, de szürke színe miatt esztétikai szempontból ma már kevésbé használjuk. Az amalgám alternatívájaként szolgáló, a fogszínhez jobban illeszkedő tömés a kompozit, melyet a köznyelv sokszor fehér tömésnek hív.

A kompozit, más néven műgyanta egy összetett anyag, amely jól formálható, a megtisztított fogüregbe tökéletesen beilleszthető. A kompozit egy speciális eszköz, a polimerizációs lámpa fényére szilárdul meg és válik olyan keménnyé, hogy ellenáll a szájban őt érő hatásoknak, kopásnak.

AMALGÁM ÉS KOMPOZIT TÖMÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Mint ahogy azt már korábban említettük az amalgám tömések szürke színűek, így nem túl esztétikusak a fogakon. Ezzel szemben a kompozit tömések harmonizálnak a fogak színével, így esztétikailag előnyösebb megjelenést biztosítanak. Az amalgám tömés speciális üreg kialakítási technikájának köszönhetően nagyobb ép foganyagvesztéssel jár. Ezzel szemben a kompozit tömések készítésekor kevesebb foganyag eltávolítása is elegendő, így ez a módszer lehetővé teszi a nagyobb mennyiségű eredeti foganyag megőrzését. Az amalgám tömések használatát egészségügyi aggodalmak is övezik, ugyanis higanytartalmuk miatt gyakrabban okozhatnak allergiás reakciót.

fogfehérítés
kompozit fehér fogtömés

Rétegzés technika – fehér tömés

A kompozit tömőanyagok esetében létezik az úgynevezett rétegzés technika, amelynek segítségével valósághű fogszín érhető el. Ennek segítségével rétegről rétegre építjük fel a tömést, hogy biztosítsuk az optimális illeszkedést, formát és esztétikai eredményt.

A különböző rétegek esetében különböző tulajdonságú kompozitokat használunk. Például az áttetsző kompozit lehetővé teszi a fogtömés fényáteresztő képességének kialakítását. Ezek a rétegek elősegítik a tömőanyag és a fog közötti áttűnést, így esztétikusabb végeredményt biztosítanak.

Vannak olyan rétegzéshez használt kompozitok, melyek kitűnő fedést biztosítanak, például egy gyökérkezelt fog felépítése esetén, amikor a megszürkült foganyagot takarjuk el.

A rétegzéstechnikában a különböző kompozitokat úgy alkalmazzuk, hogy a fog eredeti felépítésének megfelelő tulajdonságait hatékonyan kihasználjuk.

Ez a technológia lehetővé teszi, hogy abszolút természetes megjelenést nyújtson a páciens számára, megfelelő árnyalattal, textúrával és illeszkedéssel.

biokompatibilis tömés

A kompoziton kívül létezik egy másik anyag, amelyet fogászatban fogtömések készítésére használunk. Az üvegionomer szintén fehér, de kevésbé esztétikus eredményt biztosít.

Az üvegionomer tömőanyagok képesek kémiai kötést létrehozni a fogzománccal. Ez azt jelenti, hogy az anyag tapad és kötődik a fog felületéhez anélkül, hogy szükség lenne speciális előkészítésre. Így segít megakadályozni a szivárgást és a baktériumok bejutását a tömés alá. Az üvegionomer tömések rövidebb idő alatt készülnek el, ezért használjuk előszeretettel gyermekek esetében, hisz ők nehezen tudnak hosszabb ideig megülni a fogorvosi székben. Ezen kívül az üvegionomer tömőanyagok fluoridot tartalmaznak, amelyek segítenek a fogak erősítésében és a fogszuvasodás megelőzésében. Emiatt szintén hasznos a gyermekek vagy a fogszuvasodásra hajlamos páciensek esetében. Továbbá ezek a tömések lúgos reakciót hoznak létre, így részt vesznek a fogzománc megerősítésében is. A károsodott fogzománccal rendelkező gyermekek számára a legjobb választás!  Esztétikájukat tekintve szebb megjelenést biztosítanak, mint az amalgámtömések. Ám a belőlük készült tömések korántsem olyan valósághűek, mint a kompozit esetében, mégis elfogadható eredményt nyújtanak.

Fontos megjegyezni, hogy az üvegionomer tömések nem olyan tartósak és ellenállók, mint néhány más töméstípus. Éppen ezért általában tejfogak vagy első maradandó fogak esetében alkalmazzuk, amelyek kevésbé vannak kitéve nagyobb erőhatásoknak.

fogtömés gyerekeknek
fogtömések ellenőrzése

A fogtömések ellenőrzése

A legfontosabb, hogy mindenki időben keresse fel fogorvosát, amennyiben fogszuvasodást észlel fogain. A megelőzés a legfontosabb, ezért fél évente-évente kérjen időpontot fogászati ellenőrzésre, mert így jó eséllyel megakadályozhatja a későbbi nagyobb fogászati beavatkozásokat.

Amennyiben amalgám töméssel rendelkezik mindenképpen ajánljuk, hogy ellenőriztesse, hiszen előfordulhat, hogy a tömés szélénél a záródás már nem tökéletes. A régi kompozit vagy üvegionomer tömések ellenőrzése is ugyanolyan fontos, hiszen megelőzhetjük a fogszuvasodást, ha a tömés már nem hibátlanul tölti be funkcióját és cseréje indokolt.

A rendelőnkben alkalmazott fogtömések

Fájdalommentesek

Mert az elkészítésük előtt helyi érzéstelenítést alkalmazunk, ez minden fájdalomingert teljesen kikapcsol.

Nehézfém-mentesek

Hiszen rendelőnkben kizárólag kompozit fogtöméseket helyezünk be. A kompozit tömőanyag nem tartalmaz higanyt vagy más nehézfémet szemben a mai tömések elődjével, az amalgámmal.

Esztétikusak

Mert elkészítésük során többféle színű és fényáteresztő képességű anyagot rétegzünk egymásra így alakítva ki olyan élethű hatást, amely szabad szemmel gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a természetes fogak küllemétől.

Precízek

Hiszen a fogtöméseknek századmiliméter precizitással kell elkészülniük ahhoz, hogy a rágás kényelmes és az állkapocs ízületekre és a többi fogra nézve kíméletes módon történhessen.

Tartósak

A tartósságot ugyan nagyban befolyásolja a páciens életmódja, fogtisztítási szokásai, ám az általunk alkalmazott műszereket és anyagokat a legújabb trendeknek megfelelően választjuk meg, így a tömés -megfelelő karbantartás és rendszeres kontrollok mellett- még évekig megfelelő védelmet fog biztosítani a fog további szuvasodása ellen.

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba telefonon, vagy kérjen időpontot az űrlap segítségével!

Az üzenetét pár órán belül kezeljük és visszahívjuk, hogy leegyeztessük az Önnek leginkább megfelelő konzultációs időpontot.






    Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.