Fogimplantáció

Fogpótlás implantátummal

A fogbeültetéssel, azaz a fogászati implantátumokkal kapcsolatban érdemes egy téveszmét eloszlatni. Sokan azt gondolják, hogy az implantátum egy “műfog”, egy fogpótlás, melyet hiányzó fogak helyére tesznek.

Nos, ez nem áll távol a valóságtól, pontosításra azonban szorul. Az implantátumokra úgy érdemes tekinteni, mint egy építkezésnél a ház alapozására. Megfelelő alapok nélkül nem lehet házat építeni, mert az azonnal összedőlne. Ebben a példában a ház jelképezi a fogpótlást, azaz a tényleges műfogakat, az implantátumok pedig azt a stabil alapot, melyek a fogpótlás stabilitását, rögzülését biztosítják. Vagyis az implantátumos fogpótlás 2 részből áll, az egyik a csontban rögzülő implantátum, a másik pedig az erre rögzített (szájban is látható) fogpótlás.

 

Kinek lehet és kinek nem lehet fogbeültetése?

Implantátumokat csak az állcsontok növekedésének befejeződése után helyezhetünk be, így az csak felnőtt páciensek esetén kerül szóba.

Vannak továbbá bizonyos alapbetegségek és körülmények, melyek nem ideálisak a fogbeültetéshez. Ide tartozik, ha a páciens bizonyos csontritkulásra szedett gyógyszereket, ha a közelmúltban olyan kemoterápián vagy sugárkezelésen esett át, amelyik az állcsontokat is érintette, valamint ha pszichés/mentális zavarokkal küzd, vagy súlyos alkohol/kábítószerfüggő.

A cukorbetegség, amennyiben folyamatosan kontrollálva és kezelve van, általában nem jelent ellenjavallatot. Ha a páciens kezeletlen fogágybetegségben szenved, az implantátumok beültetését el kell halasztani, amíg ezek nem rendeződnek.

Erős dohányosok esetén első lépésben az szükséges, hogy csökkenjen az elszívott cigaretta mennyisége és ezzel egyidőben növekedjen a szájhigiénia minősége. Ez a két tényező együttes hatása eredményeként már lehetséges az implantátum beültetése.

Fogpótlás – implantátummal vagy anélkül?

Fogpótlások természetesen implantátumok nélkül is készülhetnek a legtöbb esetben, gondoljunk csak a kivehető fogsorokra, vagy a beragasztott hidakra. Ahhoz azonban, hogy egy pótlással biztonságosan lehessen étkezni, beszélni és mosolyogni, annak valamilyen módon rögzülnie kell a szájban. A kivehető pótlások esetén ezt egyéb híján fogsorrögzítő krém és a pótlás és a szájpad közötti vákuumhatás biztosítja, esetleg kapcsok, melyek a meglévő fogakhoz kötik a kivehető pótlást. A hidak esetében pedig a foghiányt övező fogakat kell pillérnek kijelölni és lecsiszolni ahhoz, hogy megtarthassák a pótlást.

Ha azonban implantátumos fogpótlást választunk, az implantátumok mesterséges foggyökerekként fognak funkcionálni a beültetés és az azt követő gyógyulási idő után. Tökéletesen stabil, és rendkívül tartós rögzítési pontként szolgálnak mindennemű fogpótlásokhoz, legyen szó egy fog hiányáról vagy akár teljes fogatlanságról. Így minden olyan esetben, amikor annak orvosi akadálya nincs, az implantátumhoz rögzített fogpótlások jelentik a legtartósabb, legstabilabb és legesztétikusabb megoldást a foghiányra.

A fogimplantátumra készített pótlások előnyei

Az implantátumra rögzített fogpótlásoknak számos előnye van. Az egyik ezek közül a stabilitás és a megbízhatóság. Az implantátumok szilárd rögzítést biztosítanak az állcsontban, ezáltal stabilabb és tartósabb megoldást nyújtanak, mint a hagyományos fogpótlások.

Természetes kinézetük és viselésük miatt olyanok, mint a saját fogak. Mivel a csontba integrálódnak, lehetővé teszik a természetes fogmozgást. Éppen ezért a hagyományos fogpótlásokkal ellentétben alkalmazásukkal sokkal hatékonyabb rágás érhető el és a beszédet is javíthatják. 

Fontos kiemelni azt is, hogy az implantátumokkal a környező fogakra kevesebb nyomás nehezedik, amely csökkentheti azok kopását. A kiváló minőségű anyagú implantátumra rögzített pótlások hosszabb élettartamuknak köszönhetően – jelenleg a legtartósabb megoldást biztosítják a fogvesztés okozta problémákra.

Alpha-Bio, a megfizethető implantátum

Az Alpha Implant 25 éves tapasztalattal rendelkező vállalat, mely magas minőségű, világszerte széles körben használt és megbízható fogászati implantátumokat gyárt.

 A kiváló minőségű anyagokból készült implantátumok szigorú minőségellenőrzésen mennek át, hogy biztosítsák a maximális megbízhatóságot és tartósságot. Emellett az Alpha Bio a picacon az egyik legmegfizethetőbb áron elérhető implantátum, így a pácienseknek lehetőségük van a magas minőségű implantátumokra akár alacsonyabb költségvetés mellett is.

Az Alpha Bio termékek széles körben használhatóak különböző fogászati problémák kezelésére, mint például az elveszett fogak pótlása, ínyplasztika vagy állcsont-átépítés. A klinikai vizsgálatok magas sikerarányt mutatnak a beültetés utáni években, kijelenthetjük, hogy ezek a fogimplantátumok hosszú távú megoldást nyújtanak a fogvesztés okozta problémákra.

mikor szülséges csontpótlás

Mikor szükséges csontpótlás?

Csontpótló beavatkozást akkor hajtunk végre, ha a páciensnek nincs elegendő csontja az implantátum beültetéséhez, ezért az állcsontban hiányzó csontot pótolni szükséges. 

A csontvesztés számos okból alakulhat ki:

  • Fogvesztés következtében az állcsont fokozatosan sorvad, mert nincs terhelés és nyomás, amely segíti a csont megőrzését. Ennek eredménye lehet csonttömeg csökkenése.
  • Nem megfelelően kezelt fogágybetegségek, fogvesztéshez és a fogíny sorvadásához vezethet, így a csontvesztés is nagy eséllyel bekövetkezhet.
  • Baleset okozta sérülés vagy törés, amely az állcsontra hárul, szintén okozhat csontvesztést.

Ha nem elegendő a csont mennyisége, az implantátum nem tud megtapadni, így nem lesz elég stabil, amely jelentősen csökkenti a beavatkozás sikerének valószínűségét. Ilyen esetekben segíthet a csontpótlás az állcsont megerősítésében, és az implantátum sikeres beültetésében. A hiányzó csontot általában az állcsont más részeivel vagy mesterséges csontanyagokkal helyettesítik. Az eljárás végrehajtása a páciens állapotától és a hiányzó csontmennyiségtől függően eltérő lehet: Kisebb csonthiányok esetén lehetséges az implantátum beültetésével egyidőben a hiányzó csontot pótolni. Nagyobb csonthiányok esetén viszont az implantátum beültetését megelőzően kell a csontot „felépíteni”. Az kezelés után a csonttömegnek időre van szüksége (általában 6-9 hónap) a beépüléshez és a regenerációhoz, mielőtt az implantátum a helyére kerülne.

A fogászati implantátumok gondozása

A fogimplantátumok hosszú távú működése és tartóssága nagyban függ a rendszeres és megfelelő tisztítástól és gondozástól. Az implantátum körüli szövetek és az íny védelme rendkívül fontos!

 Ha nem tisztítjuk megfelelően az implantátumot és a körülötte lévő területet, az baktériumok és egyéb kórokozók elszaporodásához vezethet, melynek következménye az implantátum meglazulása, gyulladások és súlyos fertőzések lehetnek.

 Az implantátumok az állcsontba kerülnek beültetésre, ezért a megfelelő gondozás hiánya csontvesztést okozhat, ami az implantátum meglazulásához és elvesztéséhez vezethet. Éppen ezért hívjuk fel a figyelmet a szájápolás fontosságára, amely segít megelőzni a fogínyproblémákat (ínygyulladást, fogínyvérzés), így az implantátum stabilitását is. A megfelelő szájhigiéniával a fogpótlások természetes és egészséges kinézetét is sokáig megőrizhetjük.

 A helyes szájápolási rutin naponta két fogmosásból áll ébredés után és lefekvés előtt. Puha sörtéjű fogkefét használjunk, hogy óvjuk a fogínyt a túlzott dörzsöléstől. A fogselyem segítségével pedig a nehezen elérhető helyeket is, mint a fogak közötti területek, gondosan meg tudjuk tisztítani a szennyeződésektől. Ebben a szájvíz használata is segítségünkre lehet, mely ezen kívül még segít megelőzni a fogínygyulladást és fogínyvérzést is.

fogászati implantátumok tisztítása
a fogimplantáció ára

A fogimplantáció ára

A fogimplantáció költségét több tényező befolyásolja. A teljes rehabilitáció költsége tartalmazza a szükséges diagnosztikai eljárások, csontpótlás – amennyiben szükséges – , az implantátum, illetve az erre helyezett fogpótlás költségét. Mind az implantátum, mind a pótlás ára széles skálán mozoghat, attól függően, hogy milyen márkájú fogimplantátumot, illetve milyen anyagösszetételű (cirkónium, fém-kerámia, esetleg préskerámia korona) pótlást kapunk.

Rendelőnkben a kezelési terv minden esetben a teljes költséget tartalmazza. Amennyiben több árajánlatot hasonlít össze, kérjük győződjön meg róla, hogy minden esetben a teljes költséget vette-e alapul és járjon utána, hogy milyen minőségű implantátum kerül felhasználásra!

A fogaink állapotához az életmódunk is nagy mértékben hozzájárul. Ezért fontos, hogy az étrendünk is egészséges legyen, tehát kerüljük a túlzott cukros és szénhidráttartalmú ételek fogyasztását és sportoljunk! A sportoláshoz pedig használjunk fogvédő eszközt, hogy megóvjuk az implantátumainkat az esetleges sérülésektől! Valamint hagyjunk fel káros szenvedélyeinkkel, mint a dohányzás, amely szintén súlyos ínybetegségeket és csontvesztést okozhat!

Végül, de nem utolsó sorban a prevenció fontosságára hívjuk fel a figyelmet: Ne felejtsük el a rendszeres kontrollvizsgálatot sem! Ezen alkalmak során a fogorvos ellenőrizheti az implantátumok állapotát, így időben felismerheti az esetleges problémákat.

Mert rendelőnk dolgozóinak vezérelve: megelőzés mindenekelőtt!

 

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba telefonon, vagy kérjen időpontot az űrlap segítségével!

Az üzenetét pár órán belül kezeljük és visszahívjuk, hogy leegyeztessük az Önnek leginkább megfelelő konzultációs időpontot.






    Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.